A fekete hajú fiú a King's Ross-on álldogált és éppen egy hosszú, piros vonatot keresett. Kérdezősködni nem akart így várakozóan tekintgetett jobbra-balra hátha meglát egy hozzá hasonló diákot. Nem sokáig kellett várakoznia a messzi tömegben azonnal felfedezni vélt jó pár vörös üstökű embert. Köztük is egy picike, szeplős kislányt. A lány amint megpillantotta a megkönnyebbült fiút messziről elkezdett neki ingetetni. Tom kelletlenül visszaintett neki mivel szüksége volt a segítségükre. Amint közelebb értek a lány széles mosollyal köszöntötte s azonnal elkezdett csicseregni ráadásul a szüleinek is bemutatta újdonsült barátját. A fiú eléggé feszengett a népes társaságban s már azt is megbánta hogy valaha szóba állt a vörös lánnyal. A harmincas éveiben járó anyuka éppen egy ugráló békát próbált megetetni vele, amitől a fiút még inkább kirázta a hideg s próbált minnél előbb szabadulni. Ez viszont nem ment könnyen mert a lány testvére, egy nála valamivel nagyobb fiú próbált vele barátkozni. Tom gorombán válaszolt neki s így hamar felhagytak a társalgással.
- Csak míg eljutsz a vonatra, Tom. Csak addig bírd ki - ezekkel a mondatokkal és mély levegő vételekkel próbálta nyugtatgatni magát.
Figyelmét nem kerülte el a mellette álló anyuka és a kisfiú beszélgetése.
- Gyerünk Thor, menj át rajta. Nem kell félned, csak fuss neki és azonnal ott leszel a túloldalon én pedig követlek. Ha akarod hunyd be a szemed.
- De anya, mi lesz ha elrontom, ha nekifutok és nem fogok tudni át menni a falon - aggodalmaskodott a fiú.
Tom megfelelőnek találta a pillanatot hogy elsomfordáljon a Weasly család mellől és szóba elegyedjen a fekete hajú fiúval és annak anyukájával.
- Elnézést - mondta illedelmesen, elővéve legbájosabb mosolyát. Hangját lehalkítva folytatta. - Nem akartam hallgatózni de véletlenül meghallottam. Át futni a falon? Maguk is varázslók?
- Igen, azok vagyunk, a nevem Jenna. Ő pedig itt a fiam Thor. Gyere ide, együtt átmentek Thorral. Ő is idén lesz elsős és még fél.
- Nem félek anyaaaa - nyávogta méltatlankodva.. Most Tomhoz fordult. - Szia, a nevem Thorfinn Rovel - azzal kezet nyújtott neki.
Tom elfogadta a jobbost s úgy válaszolt.
- Tom Denem.
- Most hogy kellőképpen ismerjük egymást ideje átjutnunk a túloldalra. Mindjárt indul a vonat - sietette őket Jenna.
A két fiú egymásra nézett. Tom látta a félelmet Thorfinn szemében így hogy megmutassa ő bizony nem fél, bólintott egyet majd ládáját maga előtt tolva, elszántan futott neki a falnak. Meglepő könnyedséggel átsiklott a téglákon s máris a nyüzsgő tömeg kellős közepén találta magát. Szemével Thor-t kereste de mivel nem találta vállvonva elindult a piros gőzös felé. Odabent sok gyerek üldögélt állataival egy-egy kupéban. Denem is nekilátott hogy keressen egy szabad helyet. Kis keresgélés után talált is egyet ahová belökte ládáját majd helyet foglalt. Az ablakon kinézve látta amint a sok szülő könnyes búcsút vesz csemetéjétől. Látványuk undort váltott ki a fiúból, elfordította a fejét s a folyosóra pillantva meglátott egy vörös hajzuhatagot. Diannet ismerte fel benne. A lány észrevette a fiút és homlokráncolva nézett rá. Nyilván megharagudott amiért Tom olyan csúnyán ott hagyta őket de a fiút ez már nem érdekelte. A vörös lány eltűnt a fiú látóköréből s helyette egy új arcot pillantott meg. Thorfinn.
- Szia, Tom. Hát itt vagy? Bejöhetek ide hozzád?
Denem vállvonva intett a fiúnak hogy jöjjön be.
- Figyelj, Thorfinn. - Megállt egy pillanatra, hogy megtalálja a megfelelő szavakat. - Mesélnél nekem a Roxfortról? A beosztásról?
- Anya beszélt róla. Egy nagy kastély és állítólag csodálatos. De várj, ha jól emlékszem az egyik könyvben láttam róla egy képet - mondta miközben már el is kezdett a ládájában keresgélni. - Itt van.
Az ölébe vette majd kinyitotta a vastag könyvet, amint megtalálta a keresett képet Tom felé fordította.
- Ez az.
A fiú alaposan megnézte a fotó minden szegletét. A kastély mereven állt a lapon. Ódon falai lenyűgözőek voltak, s a távolban húzódó fák még titokzatosabbá tették az egészet.
- A valóságban biztosan még varázslatosabb - álmodozott Thorfinn.
A vonat időközben pöfögve elindult amit ők észre sem vettek. Most már csak a mellettük elsuhanó tájat látták. Tom megforgatta a nyakát mivel a kocsmában töltött éjszaka után eléggé fájt neki. Most új témát vetett fel.
- A beosztásról mit tudsz? Mondj el mindent! - mondta inkább parancsolva mintsem kérve.
- A Roxfort négy alapítójáról kapta a nevüket a Roxfort négy háza. Hugrabug Helga házába kerülnek az ilyen kis nyámnyila, semmire sem való diákok. És persze a sárvérűek.
Most Tom közbe akart szólni hogy megtudja mik azok a sárvérűek, de Thor leintette amiért kapott egy csúnya pillantást a fiútól.
- Na szóval, megengeded hogy folytassam? Tudni szeretnéd nem?
- Folytasd - Tom csak ennyit válaszolt.
- Na szóval, ott tartottam hogy Hugrabugba a sárvérűek. Griffendélbe a "bátrak" - mondta szarkazmussal a hangjában - de szerintem ide is csak a sárvérűek. Hollóhátba az stréberek, mondjuk velük nincs bajom. Ééés....
Drámai szünetet tartott. Tom viszont ezt nem díjazta.
- Elmondod még ma? - dörrent rá.
- És a Mardekárba az aranyvérű, varázslók akik érnek is valamit. Én is ide szeretnék kerülni.
Denem elgondolkodva emésztette a hallottakat.
- És a sárvérűekről mit tudsz mondani?
- Ők a nem tiszta vérű varázslók. Akiknek a szülei muglik, ők csak egy felkapaszkodott aljanépség. Na meg vannak még a félvérek. Na de figyelj te miért nem tudod ezeket? Talán te magad is az vagy?
Tom nem válaszolt. Ezennel lezártnak tekintette a beszélgetést.
Időközben benyitott hozzájuk a büfés boszorkány.
- Adhatok valamit?
Mindketten apró fejrázással válaszoltak így az asszony továbbhaladt.
Kis idő múlva elérkezett az átöltözés ideje, s lassan a leszállásé is. A prefektusok haladtak elől s vezettek az elsősöket. Messziről integetett nekik egy magas, vékony nyurga varázsló. Sütött róla hogy mennyire utálja ezt csinálni így elég kedvtelenül és mogorván kezdett el kiabálni.
- Elsősök, ide!
Amint odaértek a érfi elmondta nekik hogy egy-egy csónakba ülhet öt személy. A gyerekek tolongani kezdtek, mindenki minnél előbb helyet szeretett volna foglalni. Tom egy ismerős arcot pillantott meg maga mellett.
- Ó, hát újra találkozunk? - kérdezte gúnyosan.
- Te meg mit keresel itt?
- Azt amit te! Vajon? Tényleg rettentően okos fiú vagy te. Augustus... - folytatta a gúnyolódást.
- Szerintem inkább menj és keress magadnak egy csónakot mert még bele esel a vízbe!
Már egy kisebb csapat gyűlt köréjük. A veszekedésük valahogy érdekesebbnek tűnt mint a csónak keresés.
- Aztmondod bele esek a vízbe? Tényleg? Na ne mondd!
Lassan araszolt a fiú felé. Augustus nem figyelt oda, szemét a Denem fiú szemébe fúrta mint valami ragadozó. Tom ki is használta a figyelmetlenségét és belökte a vízbe. Augustus hatalmas csobbanással landolt a hideg vízben, miközben mindenkiből kitört a nevetés.
- Szóval ki is esett bele a vízbe? - kérdezte Denem.
A nagy ricsajt a prefektusok csitították le majd mindenki egy-egy csónakba tereltek. Miután átértek Tom mellé csapódott egy ismeretlen, tejfölszőke hajú fiú.
- Jól tetted hogy belökted a vízbe. Megérdemelte az az undok hólyag.Túl sokat képzel magáról. Egyébként a nevem Abraxas Malfoy. - Mondta majd kezet nyújtott.
- Tom Denem.
****
A sok-sok elsős gyerek izgatottan nézett végig a hatalmas diákseregen, s megszeppenve bámulta a szónoklatára készülő öreg, igazgatóurat.
- Köszöntök, minden új diákot, s úgyszint a régieket is. Először is szeretném bemutatni nektek az újdonsült legendás lények gondozása tanárunkat William Marlow-t! - azzal egy zöld varázslóra mutatott aki felállt ahogy az etikett elvárta. A tanulók először furcsán méregették az idegent, ki meglepődve, ki csodálattal, ki undorodva. Majd pár másodperc fáziskésés után elkezdtek tapsolni, Dippet igazgatóúr folytatta.
- Remélem jól kijöttök majd s egy újabb eredményes tanévet tudhattok magatok mögött. Ami pedig a szabályokat illeti azok semmit nem változtak. A Tiltott Rengetegbe menni még mindig tilos minden diák számára. A tanórák látogatása kötelező. Rendszeresen - emelte ki lassan, szótagolva. - Iskolánk gondnoka, megkért hogy tájékoztassalak titeket róla: a folyósón még mindig ugyanazok a szabályok uralkodnak, rendnek, csendnek és viszonylagos nyugalomnak kell lennie. Aki megszegi az itt felsoroltakat a tette súlyosságától függő büntetést fog kapni. Mindenkinek eredményes és örömteli tanévet kívánok! Kezdődjön beosztás!
Tom a már korábbról ismert Dumbledoret vélte felfedezni miközben az egy hosszú, pergamen tekercset pásztázott.
- Abraxas Malfoy - olvasta fel az első nevet.
A szőke fiú kicsit ijedten kapta fel a fejét s indult el a háromlábú szék felé. Próbált egyenes háttal, s büszke, magabiztos tartással járni. Félig-meddig sikerült is neki. A süveg szinte azonnal elkiáltotta magát miszerint a fiúnak a Mardekárban a helye.
A diákok azonnal elkezdtek tapsolni, míg a Mardekár asztalánál többen ujjongva várták az új tagot.
- Barbara Williams.
Egy hosszú, fekete hajú lány lépett ki, szinte még Malfoynál is gőgösebben s kecsesebben járt. Hosszú haját hátralibbentette s leült a háromlábú székre. A Süveg gondolkozott egy ideig, úgy tűnt vacilált is eleget s végre kimondta a döntését: HOLLÓHÁT.
- Bill Williams - hívta ki a következő embert.
A fiú valószínűleg Barbara testvére lehetett mivel kiköpött mása volt testvérének mind külsőleg mind pedig viselkedésileg. A hosszú hajat leszámítva. Úgy tűnik Billnél győzött a ravaszság mivel a süveg a Mardekárba osztotta.
- Dianne Weasly.
Dumbledore szeme egy megszeppent vörös kislányra ugrott, akinek nem igen akaródzott megmozdulni.
- Gyere - a szakállas varázsló nyugtató hangon beszélt hozzá.
Dianne vette a bátorságot és elindult végre az őt bámuló diáksereg között a szék felé. A fejére került a süveg. Hosszú ideig gondolkodott. Látszott rajta hogy nehéz dolga van, a többi gyerek sugdolózva találgatott mi tarthat ennyi ideig. Végül a süveg döntött.
- MARDEKÁR
A Griffendél asztalánál lévő vörös hajú fiúk-lányok túl hamar kezdtek örülni s pár másodperces fáziskéséssel jutott el a tudatukig mi történt. A Mardekár asztalánál viszont kitörő lelkesedéssel köszöntötték az új tagot. Dianne megszeppenve, lassan odatipegett majd helyet foglalt a lányok között. A későbbiekben nem is figyelt oda arra hogy kit hová osztanak be, furcsa volt neki hogy nem a Griffendélbe került. De így is boldog volt hiszen a Mardekár ház sem olyan rossz, innen is sok remek varázsló került ki, csak kicsit félt a pincében lévő klubhelyiségtől. Figyelmét akkor fordította újra a háromlábú szék felé mikor ismerős nevet hallott.
- Tom Rowle Denem.
Tom magabiztosan battyogott ki, majd ült le. Dumbledore professzor a fejére nyomta a kalapot ami azonnal el is kezdte mondókáját.
- Hmmm... Érdekes fiú vagy te... Nagyon érdekes. Okos vagy. Ám ravaszságból sincs hiány, bátor vagy ez nem kétséges. Viszont kedvességet nemigen látok benned. Vajon hová rakjalak? Biztosan sokra fogod vinni, de vajon hol kamatoztathatnád legjobban a tudásodat? Hollóhát vagy Mardekár? Hogyan is dönthetnék... Legyen a : MARDEKÁR.
Denem elégedett mosollyal az arcán ugrott le a székről majd foglalta el a helyét a kígyós asztalnál. A későbbiekben sem Dianne, sem Tom nem figyelt oda mindkettejük elméjében más-más gondolatok cikáztak. Nem sokkal később megjelent a vacsora amit a diáksereg hangos zsivaj közepette fogyaszott el.
****
A teremben beállt feszült csöndet halk cipőkopogás törte meg. Szinte mindenki egy emberként fordult hátra, s vették szemügyre a feléjük közeledő nőt. A tanárnő nem a megszokott fekete talár öltözéket viselte. Sötétkék ing, fekete nadrág és hosszúszárú fekete csizma árulkodott érdekes személyiségéről. A szettett egy sötétzöld talárral egészítette ki. Fiatal vonásai szigorúságot tükröztek ám meleg barna szemeiben mindig ott bújkált az a gyermeki csillogás ami ilyen elbűvölővé tette őt. Nem volt egy tipikus szépségideál, hatalmas szemei és duzzadt ajkai leginkább egy porcelánbabához tették őt hasonlóvá. Aranylóan szőke haja lágyan meglibbent miközben az őt bámuló diákok felé fordult. A gyerekek amint magukon érezték a professzor tekintetét kórusban köszöntek.
- Üdvözlök minden új diákot a Roxfortban. Először is szeretnék bemutatkozni: A nevem Elizabeth Wintoure. Elvárom hogy zsenge korom ellenére megadva a kellő tiszteletet Wintoure professzornak hívnátok. Rendben? Rendben. Akkor folytatnám is. Egy éve tanítok itt a Roxfortban, de ez nem jelenti azt hogy nincsenek meg a jól bevált módszereim, amit közös munkáink során ti is megismerhettek. Akkor vágjunk is bele - mondókáját széles mosollyal zárta.
- A "ne csak tudd, hanem tedd is" elvet követem, ami annyit tesz hogy nem lesz hiány gyakorlati órákból az elméleti tudás mellett. Meg kell tanulnotok megvédeni magatokat bármilyen helyzetben.
A professzor fel-alá járkált a padsorok között s figyelte diákjai reakcióit.
- Egy egyszerű kérdéssel kezdeném. Ki milyen támadó illetve, védő varázslatot ismer?
Először egy kerekded kislány emelte fel a kezét.
- Igen, Miss Fletcher? - szólította fel őt Wintoure professzor egy pergamenről olvasva.
- Stupor. Kábító átok melyet vörös fényjelenség kísér.
- Nagyon jó! - örvendezett a professzor, s a többiek is egyre inkább fellelkesültek.
Tom Denem, Thorfinn Rovel mellett foglalt helyet, s onnan bámulta a sok magasba lendülő kezet.
Csípős szégyenérzet öntötte el a bensőjét amiért ő egyetlen varázslatot sem ismert. Ez méginkább arra késztette hogy, mint egy szivacs igya magába a tanárnő szavait.
A másik padsorból ismerős hangot hallott.
- Avada Kedavra. A gyilkos átok. A tiltott átkok közé tartozik, a legszörnyűbb, a legkegyetlenebb. Bárki aki emberen alkalmazza az Azkabanba kerül. A zöld fénycsóva mely egyszer, s mindenkorra kioltja életed - magyarázta egy szőke fiú, akiben Tom Abraxas Malfoyt vélte fölfedezni.
Elizabeth átható tekintettel fürkészte a fiút majd lassan, vontatottan megszólalt.
- Igen. Igazad van, ez is egy támadó varázslat. De én nem szeretnélek titeket a sötét mágia eme veszélyes vizeire küldeni. - hatásszünetet tartott, majd folytatta. - Most hogy ezt tisztáztuk valaki szeretne még mondani valamit?
Egy vörös lány hófehér keze libbent a magasba.
- A patrónus bűbáj, mellyel a dementorok ellen tudunk védekezni. Mindenkinek más állat képében jelenik meg. Mindig azt az állat formáját kapjuk ami leginkább tükrözi az adott embert. Ezt nevezzük inkarnálódott, teljes patrónusnak így már nem csak pajzsként szolgál hanem üzenetet is küldhetünk vele vészhelyzet esetén -csicseregte izgatottan Dianne Weasly.
- Remek! 10 pont a Mardekárnak Miss Weasly mini előadásáért.
Az órának tíz perccel később vége lett amit a professzor magyarázással töltött, majd útjára engedte a diákokat. Aznap még bájitaltan órájuk volt egy kövérkés tanárral aki feltűnöen próbálta kiszemelni magának a legjobb és legtehetségesebb diákokat. Nem mellesleg ő volt a házvezető tanáruk is, Horatius Lumpsluck. Tom számára rettentően gyorsan eltelt a nap alig várta a holnapot hogy újra beülhessen az órákra és még több új dolgot tanulhasson a varázsvilágról. A tanárok is hamarosan észrevették a szorgalmát amit egy-egy ponttal díjaztak. Belső énjét is próbálta kontrollálni hogy ne legyen goromba és ne akarjon megbüntetni minden vele szembe jövő diákot. Thorfinnal "barátságot" talán inkább szövetséget kötöttek, ami csak annyira volt jó hogy ha Thornak nem mentek bizonyos varázslatok Tom szívesen segített neki. Persze nem a nagy lelkűsége miatt. Ilyenkor nem kért viszonzásul semmit, úgy gondolta majd a későbbiekben behajtja a fiún a sok-sok segítséget. Abraxas egyenlőre békén hagyta Tomot, mivel el volt foglalva a saját kis társaságával. Augustus Rookwood viszont mély sérelmeket szenvedett az első napon és eldöntötte hogy ezért bosszút fog állni Tomon.
****
- Rég találkoztunk - fordult Tom felé Augustus Rookwood a Roxfort folyosóján.
- Oh, igen. Emlészem rád. Hogy vagy? Ugye nem lett víziszonyod? Nem élném túl azt a bűntudatot.
- Nem, nem kell aggódnod nincs semmilyen félelmem a víztől, viszont ha jól hallottam te igen csak megégetted magad a varázslények gondozása órán. Nem szeretnek téged a szurcsókok? - folytatta a gúnyolódást Augustus.
- Előbb égetlek én meg téged egy jó kis átokkal minthogy rajtam egy ilyen büdös dög kifogjon.
- Aztmondod? Mit szólnál egy párbajhoz? Végre eldőlne ki is a jobb - kapott az alkalmon.
- Nem félek tőled, azt ugye tudod? Bármikor kiállok ellened párbajozni, de figyelmeztetlek hogy te fogsz rosszul járni - vágott vissza Tom.
- Ma éjfélkor a Tiltott Rengetegben - válaszolt majd faképnél hagyta a fiút.
Tom magabiztosan vigyorgott, örült neki hogy végre jól elláthatja ellenfele baját.
- Elfogsz menni? Szerintem ez rossz ötlet - intette óva Thorfinn.
- Örülnék ha nem szólnál bele a dolgaimba én is eltudom dönteni mi a helyes és mi nem - dörrent rá Tom majd elviharzott.
****
Tom vastagon felöltözött, nem szeretett volna összeszedni valami nyavaját ebben a hűvös időben. Pálcáját zsebre dugta majd észrevétlenül kiosont a kastélyból. A lopakodás mindig is az erőssége volt.
Hamar odaért a Tiltott Rengeteg sötét, ilyesztő gyomrába. Szemével végigpásztázta a fákat, ellenfelek után kutatva. Nem félt. Soha nem érezte a szégyenletes, gyengeséget amit az emberek csak félelemnek neveztek.
- Gyerünk, bújj elő. Vagy mi az talán beijedtél? - kiabálta a sötétbe hogy előcsalogassa ellenfelét.
A háta mögül morgást hallott.
Gyorsan megfordult hogy azonnal kezelésbe vegye támadóját egy átokkal. A színes fénycsóva belecsapódott a fák mellett meghúzódó bokorba, egy fájdalmas kiáltást hagyva maga után.
Én így képzelem el Elizabeth-et. <<< Ha te szeretnéd a saját képzeletedre bízni, ne nyisd meg! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése