3. A barlang áldozatai

A következő napok eseménytelenül teltek. Dennis még nem vette észre a nyaklánc eltűnését, szóval minden ment a megszokott kerékvágásban. Tom és a fiú rendszerint szúrósan méregették a másikat, míg Amy próbálta csitítgatni a legjobb barátját, Dennist, hogy ne foglalkozzon Tom provokálásaival. Ez fél-meddig sikerült is a lánynak, viszont Dennis gyanakvását Tom iránt nem tudta csökkenteni. Amy tulajdonképpen félt is Tomtól a furcsa dolgai miatt. Tom viszont örült neki hogy a legtöbb gyerek fél tőle. Tökéletesen megvolt ő egyedül is. Egyedül volt akkor is mikor az árvaház a nyár végén tengerpartra ment kirándulni. Mrs. Cole ezt különleges ajándéknak szánta a gyerekek számára, ugyanis nem mindig volt pénzük ilyesmire. Tom nem kifejezetten rajongott a dologért de mivel kíváncsi volt titkon, de azért várta a kirándulás napját. Ami hamar eljött, mivel már csak egy nap volt hátra.
- Amy, segíts megkeresni anya nyakláncát, sehol sem találom! - jajgatott kétségbeesetten Dennis.
- Nyugi, Dennis, biztos itt van valahol, vagy talán már be is pakoltad a táskádba - nyugtatgatta Amy.
Együtt fogtak neki a keresésnek viszont sehol sem találták. Megnézték az ágy alatt, a szekrényben és mindenhová bekukkantottak ami csak eszükbe jutott. Végül Dennis méregtől vöröslő arccal robogott ki a szobából, Amy pedig megrémülve követte.
- Tudom hogy nálad van! - rontott be Dennis Tom szobájába. Amy pár másodperccel később toppant be.
- Mégis miről beszélsz? - kérdezte ártatlanul Tom.
- Vajon miről? Ne tettesd a hülyét, Tom. Eltűnt anyám nyaklánca, add vissza.
- És mégis honnan veszed hogy nálam van? Miért kellene nekem a te ócska nyakláncod? - vigyorgott Tom.
- Add vissza neki Tom! - rivallt rá a kelleténél hangosabban Amy. A kislány miután észrevette hogy mit csinált és kivel kicsit összehúzta magát.
- Tessék kutassátok át a szobámat - mondta Tom miközben hátrált egy lépést és kezével körbemutatott a kis szobán.
Dennis nem is várt sokáig azonnal nekilátott hogy megkeresse a nyakláncot. Legnagyobb sajnálatára viszont nem talált semmit, így bosszúsan csörtetett ki a szobából. Tom elégedetten vigyorgott miközben a dühös Dennist figyelte.

****

Miután mindenki elkészült és összepakolta a szükséges holmiját Mrs. Cole és Evelyn leültették a gyerekeket ebédelni mielőtt megérkezett a busz. Egy óra elteltével az utolsó gyerek is végzett az ebédjével és miután az árvaház vezetői ellenőriztek minden gyereket, felszálltak a kopott, sárga buszra. A jármű zötykölődve elindult. Tom megpróbált minnél messzebb kerülni a társaitól, ezért valahol hátul keresett helyet magának. A legutolsó helyek már foglaltak voltak így visszafelé a harmadik ülésre vetette le magát. Mivel a busz nem volt túl nagy Tomnak sem lehetett akkora kiváltsága hogy egyedül üljön, így leült mellé egy kócos kisfiú. Egyikőjük sem foglalkozott a másikkal csupán elrévedve bámultak kifelé az ablakon. A busz egy London mellett lévő apró falucskába tartott, Mrs. Cole ezt a helyet találta a legmegfelelőbbnek, nem is volt túl drága és így a gyerekek megfigyelhették a hullámokat. Egy kis idő múlva - ami pontosan két és fél óra volt -, a busz émelyítő fékezéssel megállt. Minden gyerek sorra szállt le, Mrs.Cole és Evelyn gondosan ügyeltek rájuk. Tom megvárta míg nagyjából mindenki leszállt, nem szeretett a többiek közelében lenni, főleg nem hozzájuk érni. Lassan ő is lelépkedett a méretes lépcsőkön. Megbabonázva szívta be a sótól telített levegőt. Miután Mrs. Cole megszámolta hogy mindenki megvan-e a legtöbb gyerek párban állt valakivel, míg Tom tartózkodóan sétált a kócos fiú mellett lehetőleg minnél messzebb. Útjuk a faluba vezetett ott néztek szét először. Tom lassan sétált, próbált elsunnyogni a nevelők elől, szeretett volna valami nyugodtabb helyet keresni magának. Így ez a gondolat is elhatározássá vált, a fiú észrevétlenül besomfordált egy fa mögé és várta míg a többiek alakja egyre inkább eltávolodik. Ám nem mindenki figyelmét kerülte el a fiú eltűnése, természetesen Dennis volt az első aki észrevette. De, nem, nem szólt egyik nevelőnek sem, jobb ötletnek tartotta hogy kövessék a fiút, Amyvel. Tom ment elől, cipőjének gumitalpa nem csapott zajt, de a másik két gyerek szorgosan követte. Amy egyátalán nem tartotta jó ötletnek hogy kövessék a fiút, de Dennis ragaszkodott hozzá. Tizenöt perc gyaloglás után Tom a magasról nézhetett le a vadul csapkodó hullámokra, és szürke sziklákra. Kíváncsisága győzött józan esze felett így eldöntötte hogy valahogyan leereszkedik és megnézi ott, lent mit talál. Éppen azon töprengett hogy hogyan is jusson le mikor egy ismerős hangot hallot a háta mögül.
- Megvagy Denem! Mire készülsz már megint? Ezt nem fogod megúszni - kiáltott utána Dennis.
- Áh, te vagy az, már megint? - kérdezte unottan Tom. Mélyet sóhajtott miközben megfogalmazódott benne egy terv. - Figyelj, Amy, igaz hogy a kis barátodat ki nem állhatom - itt megvetően Dennisre nézett majd folytatta. - De veled semmi bajom, szeretném ha barátok nem is, de legalább normális kapcsolatunk lenne. Mit szólsz?
Amy csak tátogott mint egy hal, nem igazán tudott mit mondani, s Dennis megelőzte a válasszal.
- Miféle ócska trükk ez, Denem?
- Nem trükk. Szeretnék bocsánatot kérni tőled is, Dennis. Valóban én loptam el a nyakláncot,dühös voltam. Sajnálom.
Az említett fiú nagy szemeket meresztett. Tom Denem, bocsánatot kért? Tőle? Ám még így is erősen gyanakodott a fiúra.
- Gyertek ide, nem kell megölelni az olyan nyálas. De egy kézfogás vagy valami azért még belefér nem? - vigyorgott Tom.
A két gyerek megadóan odasétált hozzá s kezet fogtak Tommal. A fiúnak nem is kellett több, nem tudta hogyan de már megint sikerült használnia a titokzatos képességét. A két gyerek egy-egy kezét fogta s ezzel láncolta őket oda magához. Hiába próbáltak elmenekülni, hiába rángatták a kezüket az csak nem akart elválni. Kétségbeesetten bámultak le a mélybe.
- Tom, mit csinálsz? - sipákolt Amy.
A fiú gúnyos vigyorra húzta a száját.
- Ha már így kibékültünk, mit szóltok egy kis közös kalandhoz? Megnézzük mi van ott lent.
- Te megőrültél, hallod! Eressz el minket, te őrült! - mondta Dennis miközben próbálta elszakítani a kezét a fiúétól.
A Denem fiú oda sem figyelt rájuk erősen koncentrált arra hogy le tudjanak lebegni a sziklára. A három gyerek lassan, dülöngélve emelkedett a levegőbe. Amy sikítozott és kapálózott amint a lába elhagyta a földet.
- Tegyél le! - sikította.
Tom egyre jobban élvezte a dolgot így megpróbált gyorsítani a tempón. Hamar, alig tíz perc alatt leérkeztek oda, ahová még kötéllel is életveszélyes lenne lejutni. Amint földet értek Tom elkezdte vonszolni őket az előttük elterülő sötét barlangba. Erősen koncentrált és elválasztotta a kezét a többiekétől. A szél vadul süvített s ez a két gyerekben csak méginkább fokozta a félelmet, ahogyan az is amikor az egyik repedésből egy méretes kígyó mászott elő. Tom legnagyobb örömére, a fiú úgy érezte ennél tökéletesebben nem is sikerülhetett volna a terve. Amy és Dennis egy emberként sikítottak fel, halálra sápadtak és már szinte szédültek a félelemtől. A kígyó lassan közelített feléjük s nyújtogatta villás nyelvét. Tom sziszegni kezdett a csúszómászóhoz.
- * Ijessszd meg őket! De ne ölj!*
- * Igenisssz*
A két gyerek az ájulás határán volt amint meghallották hogy Tom sziszegve cseveg egy kígyóval. Az állat lassan odakúszott a két félelemtől kővédermedt gyerekhez, s rájuk tekeredett. Így egyre közelebb húzta őket egymáshoz, mint egy kötél ami gúzsba köti az áldozatait. Villás nyelvét lassan nyújtogatva megnyalintotta Amy nyakát. A lány nem bírt sírni, legszívesebben meghalt volna, bármit csak innen szabaduljon. Dennis üveges tekintettel halálsápadtan bámult előre, szinte észre sem vette amint a kígyó egyre szorosabban rájuk tekeredik. A sötétzöld, nyálkás pikkelyekkel borított méretes állat nagyra tárta száját s úgy közelítette méregtől átázott hegyes fogait áldozatai nyakához. Először Amy majd Dennis nyakát ízlelte meg villás nyelvével. A két gyerek remegett, homlokuk jéghideg verítéktől gyöngyözött. Dennis körmei belevájtak tenyere húsába, s abból piros vércseppek hullottak a porba. A csúszómászót csak még inkább elveszítette a fejét a vörös nedű csábító illatától. Tom parancsáról megfeledkezve közelítette fogait a Dennis nyakához készülve hogy azonnal átharapja azt. Ám a fiú résen volt s azonnal rásziszegett a kígyóra.
- * Elég! Most azonnal tekeredj le róluk*
A parancsszó kemény, rekedt sziszegésként tört fel a fiú torkán ami még a vérszomjas állatot is észhez térítette. A hüllő kelletlenül letekeredett Tom áldozatairól, s becsusszant a barlang mélyére. Amint a két gyerek megszabadult a kígyótól Amy azonnal megkönnyebbülten sóhajtott fel, s kezdett sírni, kezével nyakát simogatta. Dennis viszont még mindig kővé dermedve állt, ott ahol a kígyó hagyta. Tom lehetetlenül üres tekintettel bámulta társait.
- Nos, megtanultátok a leckét?
Dennis még mindig nem mozdult, Amy pedig potyogó könnyekkel, félelemtől reszketve lassan bólintott.
- Remek - mondta elégedetten a fiú majd folytatta-, gondolom arról nem kell felvilágosítani titeket hogy ami itt történt az a mi kis titkunk marad. De persze nyugodtan elmondhatjátok is, az a kígyó már úgy is nagyon éhes - fejezte be vállrándítva. Amy fejrázással jelezte hogy mindent értett és hallgatni fog. Oldalra pillantva fogta csak fel igazán Dennisre milyen hatással volt a kis kalandjuk. A fiú még mindig üveges tekintettel bámult előre. Amy kétségbeesetten rázni kezdte a fiút a vállánál fogva, ám az nem reagált.
Tom ijedten rezzent össze amint meghallott egy ismerős női hangot.
- Mi történt itt? Hogy kerültetek ide? - kezdett sápítozni Evelyn.
- M-megmagyarázom, Amy m-majdnem leesett innen é-én húztam vissza - mutatott Tom ártatlansággal kevert ijedséggel a mélybe. - Dennis pedig annyira megijedt hogy sokkot kapott, ami nem is csoda, én is megijedtem.
- Amy! Dennis! Jól vagytok? Amy, nem tört el semmid? Nem esett bajod? - aggodalmaskodott a szőke nő.
- Én jól vagyok, de Dennis... - kezdte sírós hangon.
- Nyugodj meg, kis drágám. Visszamegyünk szépen és megvizsgál titeket egy orvos. Minden rendben lesz. Tom, te pedig nagyon ügyes voltál, el sem hiszem hogy volt annyi lélekjelenléted hogy tudd mit kell tenni - kezdte meghatódottan majd magához ölelte a fiút.
Tom egy félénk mosolyt küldött a nő felé majd hagyta magát megölelni. Így négyesben indultak vissza a többiekhez. Evelyn még mindig Dennist és Amyt nyugtatgatta. Tom nem foglalkozott velük alig egyszer-egyszer pillantott oda, leginkább a barlangban történteken gondolkodott, és azon hogyan is volt ilyesmire képes. Még mindig nem akarta elhinni hogy talán varázsló.

Megjegyzés:Remélem ez a rész is tetszett. Sajnálom hogy most ilyen rövidkére sikeredett legközelebb megpróbálom hosszabbra írni. És azért is bocsánat hogy ilyen sokat késett. Akinek van kedve írjon véleményt, mi tetszett és mi nem. Nem harapok :) Jah és ha van kedvetek kukkantsatok be a tesó-oldimra. :) Hp fanfic.